Utazóm
Elmúlás
Nincs már több kérdésem, s nincs már mit mesélnem.
Elfogyott a türelmem, a lelkesedésem.
Falakba ütközök úttalan utakon, mit hőn áhítottam,
Tőled meg nem kapom.
Vágytam szavaidra, vágytam ajkadra,
Testedre, lelkedre.
Mit kaptam fájdalom s szeretet furcsa elegye.
Nem tudom mit érzel, szavaid titkolod.
Érzés, ami kínoz alább hagyott.
Mint tavasszal a rügyek virágba borulnak,
A lelkem elhalkul s nem mar már a bánat.
Süket füleid, vak szemeid nem hallanak nem látnak.
Elengedem az érzést, édes csók a halálnak.
Zizi
Egyszer majd
Egyszer majd porrá s hamuvá vállnak a képek,
Egyszer majd meggyötör az élet.
Egyszer majd törlődik a fájó emléked,
S egyszer majd olvasol egy verset,
És az idézet, előhoz egy érzést, egy elfeledett Embert.
Feledett Embert, ki szeretett téged.
Egy Nőt, aki más volt, Egy Nőt, Aki szeretve ölelt, csókolt.
Édesebb csókot, mástól hiába vártál,
Szeretőbb ölelést, Senkitől nem kaptál.
Mindezt a szenvedélyt és vágyat irántad, Senkitől nem kaptad.
Igaz szeretetet, odaadást csak egy igaz szívtől kaphatsz.
Zizi