Sötétbe borult a táj,a szél vadul tépi a tetőt,és a fákat az ódon  megkopott régi ház előtt,félek!Gyűlölöm a vihart ahogy zabolázatlanul  hatalmas természetfeletti korlátozhatatlan erejével mindent térdre kényszerít.Egyszerre csodás és félelmetes tiszteletet parancsoló.Nem szeretek behódolni,a vihar előtt azonban Én is térdre borulok.Megannyi vihar és pokol létezik amit nem csak az anyatermészet képes produkálni,hanem Önönmagunk a saját lelkünkbe.
Hiányzik,hiányzik a szerelmem óvó ölelése,megnyugtató hangja a közelsége.Úgy felhívnám de nem teszem csak bekuckózok a kanapén, szorosan össze kucorodok a takaró leple alatt és várok.Várok,hogy el muljon a vihar ami egyre erősebben és hangosabban mutatja meg az erejét.Csipog a telefonom..egy nagy kacsintós smile jelenik meg a kijelzőn,és Én egyből izgatottan elkezdem bombázni a kérdéseimmel,és a félelmeimmel.A válasz egy újabb kacsintós smile..vicces Én litániákba burkolom összes félelmem és Ő letudja az összes mondandóját egy huncutul kacsintgató smile-val,és bármíly meglepő is de működik.Megnyugodtam.Még percekig bámulom a telefonom kijelzőjét,hátha kicsit meg erőlteti  magát és le pötyög néhány szót is.És igen!Izgatottan olvasom,hogy ha el  viszi  a szél a tetőt azzonnal hívjam és Értem jön.Heves érzelmi hullámok közt elkezdtem szurkolni az akkor már csillapodó viharnak,hogy bontsa le a fejem felől a tetőt,hacsak ez az egyetlen esélyem van rá,hogy újra lássam és oltalmazó karjai közt hajthassam álomra a fejem.De nem vitte el a szél a tetőt,sött csillapodott és el tűnt.Elvitte magával az esélyemet egy csodás éjszakától a mámorító érzésektől amit Vele tölthettem volna.Elvitte a fényt az éjszakámból amit Ő testesített meg számomra megannyi várakozó sötét szomorú éjszakán...

Zizi