Fáj III llúzió II..
Az Én kis Illúzióm!
Illúzió, mert elhittem a szavaid! Szó volt róla, hogy visszamegyek Angliába.
-Neked könnyű lesz, mert támogatlak! Mondtad úgy, hogy elhiggyem. És elhittem.
-Fontos vagy Nekem! Mondtad úgy, hogy elhittem!
-Nem akarlak elveszíteni! Mondtad meggyőző átéléssel, végtelenül szomorú arccal, s elhittem!
-Nem hagyom, hogy törölj Én mindig itt leszek Neked, nem fogsz tudni elfelejteni! Mondtad mikor törölni akartalak az életemből minden lehetséges módon. Ezt is elhittem. Erre most Te vagy aki töröl. Minden évben ugyanaz a sztori. Minden évben tavasszal megléped ugyan ezt. Eltűnsz hónapokra ugyan azzal a sekélyes kedvességgel, hogy úgy tűnjön Te csak jót akarsz Nekem mert szabadon engedsz! Élhessem az életem! Aztán mikor már megbékélek a gondolattal és elkezdenék élni a szabadság nagy lehetőségével előkerülsz a semmiből és kifaggatsz kivel, mikor, mit csináltam? Ez normális? Féltékenykedsz, aztán úgy érsz hozzám, mint még soha Senki testem, lelkem egyszerre öleled, égeted, perzseled. Kufárkodsz az érzelmeimmel, de ne hidd, hogy ez mindig így lesz! Talán ez az utolsó köröd. Talán a mostani az utolsó lehetőség. Én kijavítom, amit elszúrtam. Te megteszed majd ugyanezt? Érek Neked ennyit, esetleg többet? Ez az Én illúzióm, de Kedvesem Te építetted! Igen, mert engedtem, igen mert elhittem!
Zizi